#államháztartási hiány

Hernádi: elkerülhetetlenek a válságadók
 

Hernádi: elkerülhetetlenek a válságadók

A Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója a Heti Válasznak adott interjúban elmondta: a kormány tartani akarja a 3,8 százalékos államháztartási hiányt, így aligha maradt más, mint a bevételek növelése adóemelések, egyszeri, árbevételre kirótt válságadók révén.

MTI MTI



NGM: a napokban indul a költségvetési hajrá
 

NGM: a napokban indul a költségvetési hajrá

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a napokban közli a tárcákkal a jövő évi költségvetési tervezés makro feltételeit, majd ezt követően indítja el a konkrét egyeztetéseket a 2011-re szóló költségvetési tervről − közölte az NGM.

MTI MTI

NGM: 1081 milliárd forint a hiány az első nyolc hónapban
 

NGM: 1081 milliárd forint a hiány az első nyolc hónapban

Az államháztartás − helyi önkormányzatok nélkül számolt − pénzforgalmi egyenlege idén augusztusban 83,9 milliárd forint hiánnyal zárt, az első nyolc havi deficit 1 081,4 milliárd forint, az éves előirányzat 124,2 százaléka volt − közölte honlapján az előzetes adatokkal megegyezően a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

MTI MTI


Kopint-Tárki: idén 1,5 százalékkal nő a GDP
 

Kopint-Tárki: idén 1,5 százalékkal nő a GDP

A Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet 1,5 százalékra emelte korábbi 0,8 százalékos 2010. évi GDP-prognózisát, de azt sem zárja ki, hogy a növekedés akár 2,0 százalékot is elérhet − áll az intézet csütörtökön megjelent konjunktúra jelentésében.

MTI MTI




Borulhatnak a Fidesz-tervek: a piacnak nem tetszik a hiánycél
 

Borulhatnak a Fidesz-tervek: a piacnak nem tetszik a hiánycél

Az eredetileg tervezettnél (a GDP arányában) maximum 1,5-2 százalékkal magasabb költségvetési hiányt tolerálna a piac – állítják egybehangzóan az Ecoline által megkérdezett hazai és külföldi elemzők. Mindez azt jelenti, hogy a Fidesz első körben közölt hiánycélja kissé magas lehet a befektetőknek, s szakértők szerint kockázatokat rejthet magában.

unknown unknown